10. fejezet - A randi(k)

Sziasztok!
Tudom elég sokat kellett erre a részre várni, de mostanában el voltam kissé havazva. A sulinkban szalagavató volt, ahova kötelező volt elmenni és székeket pakolni, akkor egy csomó TZt írtunk és még sorolhatnám. Minden esetre most itt van. Nem lett életem legjobb alkotása, de igyekeztem. Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Nagyon köszönöm a sok kommentet. remélem ezentúl is írtok majd. :)
puszi Secretgirl

Poutbot

Niall, hogy sok szerencsét kívánjon a nyakamba tekerte a sálját és útnak indított, amikor megérkezett Conor. Ezt Harry nem díjazta. Amikor kiléptem az ajtón még visszapillantottam Eleanorra aki mosolygósan ugrált örömében a nappaliban.
- Sok sikert - tátogta.
Éppen becsuktam volna az ajtót amikor megjelent Harry és csak annyit mondott:
- Vigyázz magadra!
  Kiléptem az ajtón, de azonnal meg is torpantam és elgondolkoztam Harry mondatán.Teljesen összezavar. De nagyon. Az egyik pillanatban úgy érzem tényleg szeretne tőlem valamit, de a következőben rájövök, hogy semmit nem tesz azért, hogy legyen köztünk valami. Olyan ember, aki a csillagokat is leígéri az égről, de közben mégsem gondolja komolyan, ugyanis élvezi a szingli létet és hogy az összes lány/nő a kegyeit keresi. De én mindezek ellenére, ha így folytatja, bele fogok szeretni. Hacsak...

- Menj már! - nyúlt ki egy kéz az ajtón és egy kicsit meglökött, nyomatékot adva a szavainak. A hangban Zaynt ismertem fel. Gyorsan odakaptam a fejemet, így még el tudtam kapni a biztató pillantást amit küldött felém, majd becsukódott az ajtó.
  Elindultam hát kifelé a házból az egyetlen emberhez, akiről úgy gondoltam, hogy segíteni tud nekem. Igen, arra gondoltam, hogy majd Conor eltereli a gondolataimat. Tudom, hogy elég önző dolog, de nem eshetek bele Harrybe.
- Szia Emma! - köszöntött mosolyogva Conor miután kiléptem a kapun. A kocsijának támaszkodva várt rám. Napszemüvegét kissé letolta az orrán, hogy jobban megnézhessen magának - Csini vagy ma is.
- Szia! - mentem oda hozzá és megöleltem - köszönöm.
- Hogyhogy itt aludtál? Féltékenynek kéne lennem? - pillantott a házra, majd vissza rám.
- Nem, dehogy - nevettem el magamat - csak játszottunk és már nem volt kedvünk hazamenni - tájékoztattam - Na de hová is megyünk? - tereltem a témát. Azért nem kell mindenről tudnia...
- Tudom, hogy kávéról volt szó, de van ma egy kiállítás amire meghívtak.... - kezdte bátortalanul.
- Igen? Miféle kiállítás? - csillant fel a szemem. Mindig el akartam menni egy meghívásos kiállításra. Nem vagyok oda a festményekért, de azért egyszer szívesen megnéznék egyet.
- Hát a Mona Lisát egy időre áthozták Angliába...
- Neeee! Hülyéskedsz? - Lehet, hogy élőben látok egy ilyen híres festményt?
- Nem - mosolygott - szóóóval arra gondoltam, hogy elkísérhetnél. Utána pedig kajálhatnánk valamit.
- Benne vagyok - fogadtam el az ajánlatát örömmel. Hogy mi dobott fel ennyire? Az hogy ez  a randi le fog foglalni legalább háromig.
  Elrúgaszkodott az autótól és kinyitotta az ajtót, hogy be tudjak szállni. Micsoda úriember. Nagy léptekkel megkerülte a kocsit és beült a kormányhoz. Az autó motorja halk berregéssel kelt életre és a rádió is bekapcsolt. Éppen egy Miley Cyrus  szám ment. Szeretem ezt a számot. Szerintem nagyon szép. Miley hangja egyszerűen csodás és a dal pedig sokatmondó. Nem egy kis semmiségről szól, hanem igazi dolgokról. Olyanról ami számit.
  Az út hosszú volt. Végülis Londonban vagyunk. Nem kis város. Mégis úgy tűnt mintha csak perceket ültünk volna a kocsiban. Conor nagyon életvidám egyéniség. Szinte minden mondatával meg tudott nevettetni. Egyszerűen felvillanyozott és mintha teljesen kiment volna a fejemből Harry. Vagy mégsem? Most is rá gondolok. Ez hihetetlen. Annak a srácnak valamilyen titkos vonzereje van. Ha találkozol vele egyszerűen képtelen vagy kiverni a fejedből...
- Emma merre jársz? - kérdezte Conor mosollyal a szája szélén.
- Miből gondolod, hogy nem vagyok veled? - nevettem fel.
- Az előbb mondtam el egy elég cikis sztorit magamról, de te még csak el sem mosolyodtál... - mutatott rá a tényre. Ennyire elkalandoztam volna? - Szóval mi aggaszt? Ugyanis elég fura arcot vágtál.
- Semmi különös - vágtam rá és kicsatoltam a biztonsági övet jelezve, hogy mehetünk. Nem tehetem ezt vele. Gyerünk Emma!
  Bent, a galériában kicsit többen voltak, mint gondoltam volna. Konkrétan ez nem egy kis kiállítás volt, hanem A kiállítás. Tele hírességgel, újságíróval, akik azonnal elkezdtek fényképezni minket. A sok vaku szinte megvakított. Meg is torpantam egy pillanatra, de akkor megéreztem Conor tenyerét a gerincem tövénél és éreztem ahogy a fülemhez hajol.
- Nyugi, csak pár kép készül rólunk, aztán majd keresnek valaki mást akit zargathatnak.... ha szerencsénk van.
- Te vagy Conor barátnője ugye?
- Nem.
- Igen - válaszoltuk egyszerre Connorral. Természetesen nem az enyém volt az igenlő.
- Ezt most nem értem - fordultam felé elkerekedett szemekkel. Most komolyan a barátnőjének hívott?
- Gyere - húzott befelé. A tömegbe.
  Mi a fene folyik itt? Teljesen összezavarodtam. Pedig már így is elég nehéz volt kiigazodnom egy-két emberen.... Nem most nem gondolok rá! Conor tovább húzott befelé a sok ember közé. Egyszer csak megtorpantam.
- Mit akarsz tőlem? - tettem fel a kérdést ami ebben a pár pillanatban nyomasztott.
- Én? - nézett le rám és a szemében sehol  nem volt az a kedves srác akivel idáig utaztam - Az ég világon semmit. Mármint mégis - simított végig a karomon - azt akarom, hogy maradj csöndben.
- Nem értelek. Olyan kedves voltál hozzám. Mi történt? Miért hoztál egyáltalán ide?
- Ez egy érdekes kérdés. Tudod, volt egy-két nézeteltérésem a kis szeretőddel, Harryvel...
- Nem a szeretőm - vágtam közbe de nem nagyon foglalkozott vele hanem folytatta.
- Azt akarom látni, hogy szenved. Hogy lássa, a lány akiért megőrül, akiért képes másik álbarátnőt találni, hogy ne kelljen miatta hazudnia, az a lány egy másik sráccal randizik ééééés - itt közelebb lépett hozzám és egy rántással magához húzott. Erőszakosan felemelte a fejemet és a száját az enyémre nyomta. Villódzani kezdett minden. Conor erőszakosan próbálta kikényszeríteni, hogy visszacsókoljam. Mivel nem sikerült neki, inkább elengedett - csókolózni - fejezte be a mondatát majd körülnézve gonoszul elmosolyodott. Igen. Vagy milliónyi kép készült rólunk.
- Ki kell mennem a mosdóba - löktem félre és a könnyeimmel küszködve indultam el a menedéket nyújtó fürdő felé. Mikor berontottam a helyiségbe kitörtek belőlem a könnyek. Zokogva ültem le az egyik kis puffra. Hogy lehettem ilyen buta? Miért történik ez velem? És hogy dőlhettem be Conornak? Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Harry figyelmeztetett is, de nem hallgattam rá, mert el voltam foglalva az utálásával.
  Az érzelem kitörésem után elkezdtem gonodlkodni. Valahogy haza kell jutnom. Doug most nincs otthon, ő kilőve. Csak Eleanort tudtam hívni. Nem volt más akihez fordulhattam volna. Gyorsan előkotortam a mobilomat a táskámból és kikerestem El számát. Már hívtam is.
- Sziaaa - szólt bele egy vidám hang - hogy megy a randi?
- Értem tudnál jönni? - kérdeztem és bármennyire is próbáltam titkolni a hangomon, hogy fél perccel ezelőtt zokogtam, a legjobb barátnőm előtt ez képtelenség volt.
- Mi a baj? - kérdezte azonnal komolyabb hangon.
- Mindent elmondok, csak gyere értem.
- Nem tudok. Louval lejöttünk Brightonba.
- Basszus... Se Doug se te....
- De várj Louis azt mondja Harry otthon van. Megkérjük, hogy menjen érted? - kétkedés volt a hangjában.
- Megteszi - morogtam. Ha lenne más lehetőség akkor El biztosan azt mondta volna.
- Hol is vagy pontosan?
- Valami kiállítás mosdójában - válaszoltam.
- Milyen kiállítás?
- A Mona Lisa van itt - ugrott be, hogy egy órája mivel csábított ide Conor.
- Szuper. Lou tudja hol van. Harry ott lesz egy fél óra múlva.  - nyugtatgatott - addigis ne menj ki onnan.
- Köszönöm - suttogtam.
- Nincs mit. De most mennem kell. Este találkozunk rendben?
- Rendben.
  Miután kinyomtam a telefont, megnéztem mennyi az idő. Éppen dél. Na most fél óra WCfogság vár rám. Mit csináljak... Körülnéztem. Egy kimondottan elegáns mosdóba csöppentem. Kis rózsaszín puffok, tükrök mindenfelé, illatos gyertyák.... Felálltam és odasétáltam az egyik mosdókagylóhoz. Rátámaszkodtam majd belenéztem a tükörbe. Egy vörös szemű, szőke lány nézett vissza rám. Miért sírtam? Semmilyen érzés nem fűz Conorhoz. Nem akarok tőle semmit és nem is akartam. Csak egy eszköz volt. Megfeledkezni arról aki éppen a segítségemre siet, ha minden igaz. Miközben ezen gondolkoztam ismét eleredtek a könnyeim. Égették a bőrömet. Gyorsan megnyitottam a csapot és hideg vizet spricceltem magamra. Sokkal jobb lett. Vettem pár mély levegőt és ismét szemügyre vettem magamat. A látvány jobban tetszett mint elsőre. Nagyot sóhajtva visszaültem és csak bámultam magam elé. Nem gondolkoztam semmi, csak voltam.
 Telefonom csörgésére összerándultam. Ránéztem a kijelzőre. Ismeretlen szám. Ki lehet az?
- Hallo? - szóltam bele.
- Merre vagy? - Harry volt az. Ilyen hamar ideért volna? Még csak 20 perc telt el amióta hívtam Elt. A fél óra is rekord lett volna, hiszen Conorral vagy 50 percbe telt ideérni.
- A női mosdóban - feleltem készségen.
- Akkor .... egy pillanat.... kinyithatod az ajtót - mondta és abban a pillanatba kopógást hallottam. Boldogan nyitottam ki az ajtót. Harry ott állt és éppen a telefonját tette zsebre - Mondanám, hogy én megmondtam, de talán majd később.
- Csak vigyél innen ki - borultam a nyakába, mire meglepetésében hátratántorodott, de pár pillanat után már éreztem a simogatását a hátamon - Köszönöm - suttogtam halkan.
  Kint a kocsiban mindent elmondtam neki amit Conor mondott, mire egy szimpla Kinyírom! volt a válasz. Már majdnem elnevettem magamat olyan aranyosan viselkedett. Mintha a húga lettem volna. Vagy mintha a barátnője.
- Minden esetre jól elcseszte a napomat - duzzogtam. Már túl voltam a nehezén. Kisírtam magamból mindent. Már csak egy nagy üresség volt azon a helyen a szívemben, ahová Conor tartozott. Hahh... tartozott? Ismertem két napja.
- Hát azon még segíthetünk - mosolyodott el csibészesen.
- Ne is álmodj róla, hogy randira megyek veled - kaptam fel a fejemet. Mégis mit képzel? Csak mert eljött értem egy köszönömnél ne várjon többet.
- Nyugi van! Csak gondoltam elmehetnénk kajálni egyet. Mint barátok - fejtette ki bővebben az ötletét.
- Nem si tudom... - kérettem magamat. Pedig nagyon jól hangzott. A választ korgó gyomrom adta meg helyettem.
- Azt hiszem ez egy igen - kuncogott és indította a kocsit.

  Egy kis olasz étteremnél parkoltunk le. Poutbot, állt a táblán. Egy elég csendes környéken voltunk, gondolom, hogy ne zavarjanak meg minket a paparazzik. Vicces lenne ha egyazon nap két hírességgel kapnának le. Az ország lotyójának tartanának. Még csak az kéne. Doug ki sem engedne a házból vagy fél évig.
Bementünk hát. Az étteremben a paradicsom és különböző olaszos fűszerek illata terjengett. Ínycsiklandozó volt. A díszítés teljesen összhangban volt az illatokkal. A piros és zöld színek domináltak és sok helyen kis olasz zászlócskák díszelegtek. Két és négy személyes fa asztalok voltak szétszórtan elhelyezve. Egy fiatal pincérnő igyekezett felénk, amint beléptünk. Egy két személyes sarok asztalhoz vezetett minket és felvette a rendelésünket. Közösen kértünk egy nagy hawaii pizzát és két szénsavmentes vizet.
- Gyakran jársz ide? - kérdeztem, miközben körülnéztem, hogy jobban megfigyelhessem a képeket a falon. Mindegyik egy híres római mondát mondott el. Rögtön beleszerettem a helybe.
- Nem. Sajnos nincs sokidőm rá, de ha van egy kis szünetünk a bandával, akkor mindig eljövök ide. Itt készítik a legjobb pizzát egész Londonban - válaszolta mélyen a szemembe nézve.
- Köszönjük Harry - hozta ki a vizet egy másik lány mosolyogva - mindig öröm erre látni - a lány olaszos akcentussal beszélt és csak üvöltött róla, hogy onnan származik. Kreol bőr, sötét haj. Egy igazi olasz szépség tette le elém a vizemet.
- Francesca - nézett fel meglepetten Harry. Gyorsan felált és megölelte a lányt - De rég láttalak.
- Hát pedig én itt voltam. Csak te voltál Amerikában - nevetett a lány - Te biztosan Harry barátnője vagy - fordult felém és kezet nyújtott.
- Ööö.. nem. Csak barátok vagyunk. Bella - mondtam miközben kezet ráztam vele. Harry felszisszent és megvakarta a fejét.
- Jajj bocsánat. Csak tudod, Harry még sosem hozott ide senkit. Még Louist sem - magyarázkodott és éreztem, hogy zavarban van.
- Köszi Francesca - sóhajtott Harry lemondóan, majd visszaült a helyére.
- Inkább megyek és megnézem a pizzátokat - sietett el a lány.
- Komolyan? Senkit? - kérdeztem meglepődve. Ez azért cuki...
- Nem. Senkit - mondta, de nem akartam erről tovább beszélni, inkább témát váltottam. Beszélgettünk csak úgy mindenről. Tényleg lényegtelen dolgokról. Mondjuk, hogy melyik fajta rágógumit szeretjük... hogy mi a kedvenc játékunk a vidámparkban meg ilyesmikről. Mikor kijött a pizza, elkezdtünk enni. Felvágtuk hat szeletre. Mikor beleharaptam, megértettem miért tartja Harry a legjobb pizzának egész Londonban. Az ízek pontosan illettek egymáshoz. A tészta nem olyan volt, mint a legtöbb helyen, hanem kissé más. Ilyennek képzeltem az olasz tésztát.
Nagyon finom volt.
- Ugye, mondtam hogy a legjobb? - mosolygott elégedetten, amikor látta, hogy a harmadik szeletet kezdem el enni.
- Igen - vigyorodtam el én is. Éppen nyúltam a vizemért, amikor láttam, hogy már elfogyott. A pult felé fordultam, hogy jelezzem, kérnék még egy pohárral. Ekkor láttam meg Őt. Az ajtóban állt egy lánnyal az oldalán. Arra várt, hogy őt is egy asztalhoz vezessék. A mosoly lefagyott az arcomról. Mit keres itt? És ki az a lány ott mellette? El akartam kapni a fejemet, de ekkor észrevett. Kissé gonoszul vigyorodott el és elindult az asztalunkhoz maga után húzva a lányt.
- Mi az Em? Minden oké? - nézett rám aggódva Harry.