2. fejezet - Újabb világsztár

 

 

Lassan ugyan, de kezdtem feloldódni Louis társaságában. Tényleg nagyon jó fej. Iszonyat vicces és annak ellenére, hogy lenne mire, egyáltalán nem nagyképű. Ráadásul ahogy látom, El nagyon boldog mellette. Elmesélték, hogy hogyan találkoztak, meg egy csomó mindent. Annyira aranyosak együtt.

- És egyébként Doug most mennyire izgult? - kérdezte El. Ő ugyanis tudja, hogy milyen szokott lenni a bátyám egy-egy fotózás előtt. El szinte a családunk része. Olyan mintha a testvérünk lenne.

- Ááá . . . most csak az ingét nem találta. - mondtam nevetve.

- Doug a barátod? - kérdezte Louis.

- Nem, dehogy. A bátyám. - válaszoltam.

- Értem. - mosolygott. Megcsörrent a telefonja.

- Fu bocsi Harry az, egy pillanat. - mondta és felállt az asztaltól.

- Na? - kérdezte El, amint Louis halló távolságon kívülre került.

- Nem tudom elhinni. Te jó ég. Nagyon cuki és szerintem illik hozzád. - fejtettem ki a véleményemet.

- Ugyeee? - nézett csillogó szemekkel barátja felé, aki abban a pillanatban indult vissza hozzánk.

- Harry beugrik. Éppen erre járt és hát még úgysem találkozott veled. - nyomott egy puszit El homlokára.

- Szuper! Úgyis meg akartam ismerni a legjobb barátodat.

- Azt áruljátok el, hogy hogyan sikerült titokban tartanotok.

- Nem volt könnyű, de igaziból mindig olyan helyet kerestünk, ami eldugott és nems szóltunk senkinek.

- Hát igen ez annyira nem esett jól, hogy nem mondtad el nekem. - néztem legjobb barátnőmre.

- Nekem sem.  - szólalt meg egy ismeretlen hang a hátam mögött.

- Harry! Hamar ideértél. - pattant fel a székéből Louis, hogy üdvözölje a jövevényt. - Ő Eleanor, a barátnőm, ő pedig Emma, El barátnője. - mutatott be minket. Harry először El-lel fogott kezet, majd velem.

- Szia Harry vagyok. - mondta mosolyogva.

- Emma. - válaszoltam szintén mosolyogva.

- Örülök, hogy megismerhetlek.

- Szintúgy.

Az udvarias bemutatkozás után folytattuk a beszélgetést. Annak ellenére, hogy két hiperszuper sztár ücsörgött velem, nem éreztem magam semmiféleképpen feszélyezve. Annyira közvetlen volt mindkét srác, hogy hamar ki is ment a fejemből, hogy most jelenleg, ha tudnának erről páran, valószínűleg a halálomat kívánnák. Megnyugtató.

Vagy egy órán keresztül beszélgettünk, amikor Louis telefonja ismét csörgött. Ezúttal a menedzserül volt, hogy sürgősen menjenek az irodájába.

- Bocsi drágám, de ez fontos. Valaki megint "becsajozott". - nézett szúrósan haverja felé. - Még hazadoblak, oké?

- Persze, semmi gond.

- Akkor majd remélem még találkozunk. - köszöntek el tőlem a fiúk, El pedig mondta, hogy majd este hív.

- Jól van. Akkor sziasztok.

Kilépve a kávézóból ők balra, míg én jobbra indultam. Betettem a fülhallgatómat és elindítottam a The Cure-tól a Boys Don't Cry-t. Lassan sétáltam, mára nem volt semmi tervem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy autó lassít le mellettem. Nem is akármilyen. Egy kétszeméjes Audi. A benne ülő, leeresztette az ablakot. Ekkor vettem észre, hogy a volán mögött Harry ül.

- Szia. Ne vigyelek el? - kérdezte, amint kiszedtem a fülhallgatót a fülemből.

- Á nem kell köszönöm. Nem sietek. És egyébként sem lakom messze. - mondtam. De azért aranyos, hogy felajánlotta.

- Ragaszkodom hozzá. - mondta és az anyós ülésen áthajolva kinyitotta nekem az ajtót. Nem akartam bunkó lenni, ezért beültem mellé. 

- Köszönöm. - néztem rá hálásan.

- Nincs mit. Mostantól egyébként is sokat leszünk remélhetőleg együtt.

- Ezt kétlem, de azért tényleg köszönöm.

- Mit kétlessz. Lou és Eleanor nagyon egy hullámhosszon van. Szerintem ez hosszú távú lesz és mivel te vagy El legjobb barátnője . . .

- Ha így nézzük . . . - igaza volt.

- Egyébként ma mit csinálsz?

- Hát semmi különöset. Szerintem megnézek egy filmet, vagy valami hasonlót.

- Ne szívass, hogy egy ilyen szép lánynak, mint te nincsen barátja. Mekkora mázlim van. - nevetett fel.

- Egy szóval nem mondtam, hogy nincs barátom. Egyébként itt balra és a harmadik ház.

- Mért van? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Nincs. - mondtam halkan. Eszembe jutott ugyanis Kyle. A volt barátom. Egy évig voltunk együtt, de mivel nem akartam lefeküdni vele, otthagyott.

- Bocsi, nem akartalak felzaklatni.

- Nem zaklattál fel. Annak már vége. - mondtam és mereven magam elé néztem. - Egyébként mit jelent az hogy megint összejöttél valakivel? Te ilyen nagy csajozó gép vagy? - emeltem rá szememet.

- Gyönyörű szemeid vannak. - nézett mélyen a szemembe.

- Szóval igen. - vontam le a következtetést.

- Nem, nem. Mármint igen flörtölősnek mondanak, de azok amik miatt az újságba kerülök, nem igaziak. Mindent csak kiforgatnak.

- Például?

- Például múltkor egy esküvőről egyszerre távoztam egy harmincas nővel és kitalálták, hogy lefeküdtem vele.

- Úúú. - húztam el a számat.

- Hát igen. Ilyen az élet. Ha igaz lenne amit írnak akkor már vagy egymillió csajt megfektettem volna.

- El tudom képzelni, milyen lehet.

- Most Paul, a menedzserünk kitalált valamit, hogy hogyan szállhatna le rólam a sajtó.

- Értem.

Fura volt, hogy egy srác, aki milliók kedvence és akit alig ismerek, nekem önti ki a szívét.

- Lenne kedved velem megnézni azt a filmet? Legalább megismerhetnénk egymást. És olyan rég nem volt egy nyugis estém. Nem randi ne érts félre. - tette hozzá gyorsan amikor kérőn néztem rá.

- Tudod mit? Legyen. - adtam be a derekam.

- Nézhetjük itt nálad is, de ha nem akarsz beengedni egy idegent, akkor persze nálam is.

- Mit szólnál akkor már egy autós mozihoz? - kérdeztem félve.

- Jajj ez szuper ötlet. Tudok is egy jó helyet, ahova kevesen járnak, de jó filmeket adnak.

- Akkor ezt megbeszéltük. Add meg a címet és akkor majd odamegyek. - vettem elő a telómat, hogy felírjam.

- Ne hülyéskedj érted jövök.

- Jajj ne fáradj. Szeretek gyalogolni.

- Ez most egy frienddate. Nem hagylak esőben kutyagolni. - mutatott ki az ablakon, ugyanis elkezdett esni. Ekkor tűnt fel, hogy már állunk. Rápillantottam az órámra. Ha jól számolok, már fél órája itt ülünk.

- Oké. Mikor?

- Ott mindig hétkor kezdődnek a vígjátékok. Mehetnénk arra.

- Oké.

- Akkor hatra érted jövök.

- Ugye nem ilyen kiöltözős hely?

- Dehogy. - nevette el magát.

- Na szerintem indulnod kéne, már rég elkéstél. - mondtam és elköszöntem majd kiszálltam a kocsiból. Megvártam amíg kikanyarodik az utcából, majd bemenekültem az eső elől a házba.

1. fejezet - A legjobb barátnőm barátja

Sziasztok, ez az új blogom. Ez most egy egészen más történet. Remélem szeretni fogjátok és sok kommenttel leptek majd meg.

 



- Em! - hallottam bátyám kiabálását az emeletről. - Em! Gyere fel. - hangján lehetett hallani, hogy nem örül valaminek.

- Nem érek rá Doug! - kiáltottam vissza. - Egy egész vaníliarúd . . . - dünnyögtem magamban.

- Em! Hol van a világoskék ingem? - most közvetlenül mögülem hallottam a kissé fáradt, morcos hangot. - El fogok késni a fotózásról.

- A szekrényedbe raktam. - világosítottam fel miközben kimértem a cukrot.

- De ott nem találom.

- Jajj már Doug. - vetettem felé egy dühös pillantást. Egy szál gatyában, kócos hajjal és nyakkendővel a kezében állt előttem. Leraktam a kezemben lévő mérőtálat a cukorral a pultra és miután kezet mostam elindultam megkeresni azt a világoskék inget.

- Jé! - szedtem elő az inget a szekrényből. - Mondtam, hogy itt van. - dobtam oda neki és a válfát visszaakasztottam.

- Amikor én kerestem, nem volt ott.

- Minek idegeskedsz ennyit? Úgyis jó leszel. - nyugtattam, mert tudtam a fotózás miatt viselkedik így. Egyébként egy teljesen normális ember. Persze ha normálisnak lehet nevezni egy ultradögös, modell srácot. Igen a bátyám modell volt. Ezután a fotózás után derül ki, hogy szerepelhet-e Anglia legnevesebb divatmagazinjában. A téli kollekció bemutatásában. Doug egyébként egyáltalán nem olyan volt mint a legtöbb modell srác. Őt teljesen hidegen hagyta a divat. Persze követte a divatot, de leginkább a kényelmes dolgokat szerette. És büszkén állíthatom, hogy a legfontosabb ember az életében én voltam. A szüleink már rég meghaltak. Én 5 éves voltam akkor. Ez már tizenegy éve. Egy ideig a nagyink nevelt minket, de ő sosem volt odáig értünk és amint Doug munkába állt és lett pénze kitette a szűrünket. Csak mi voltunk egymásnak.
Visszamentem a konyhába, hogy folytathassam Doug kedvenc sütijének, az áfonyás muffinnak az elkészítését. Összekevertem a hozzávalókat, majd a kis papírkosarakat beletettem a formába és végül megtöltöttem őket a tésztával. Ebben a pillanatban lépett be Doug. Nyakkendőjét lazán kötötte meg, ingét még nem tűrte be. Gondolom ha nem lenne a bátyám most bizseregnék, de mivel a bátyám . . .
- Neked mi a mai programod? - kérdezte, miközben kivette a kezemből a habverőt és elkezdte lenyalni róla a tészta maradékát. Hiába 20 éves, örökké gyerek marad.
- Találkozom Eleanorral és a barátjával. Még sosem láttam. Kíváncsi vagyok rá. Egyszer sem hallottam még így beszélni El-t fiúról.
- Fúúú . . .
- Oké. Neked nem kell itt fúúú-zni, miközben koncentrálhatnál a te magánéletedre. - vágtam hozzá durcásan.
- Ez most övön aluli volt. - húzta össze a szemét. Doug ugyanis nem az a csajozós típus. Eddig csak három barátnője volt és mind komoly. Az utolsó barátnőjét nagyon szerette, de ő megcsalta egy hírességgel. Ha jól emlékszem akkor Chris Evanssel.
- Hallod már fél tizenkettő. Indulnod kéne. - toltam kifelé a konyhából. - Ha hazaérsz, lesz az asztalon a muffinból, de viszek belőle El-nek is.
- Oké. Ha ennyire meg akarsz tőlem szabadulni. - vette a kabátját, majd a cuccait beledobta a táskájába és miután nyomott egy puszit a fejemre, elindult.
  Visszasiettem a konyhába és beraktam a sütőbe a két adagnyi, azaz 24 darab muffint. Mivel kell neki egy 20 perc, hogy elkészüljön, felmentem, hogy beágyazzak a szobámba. Nos, hogy el tudjátok képzelni, hogy hol élek, leírom nektek úgy sacc per kábé. Szóval, képzeljetek el egy jellegzetes londoni téglás házat, ami két szintes. Van benne 3 hálószoba, két fürdő, konyha, nappali, étkező és még egy szoba, ahol mindenféle háztartási cuccokat tartunk. A hálók és egy fürdő az emeleten van, a többi a földszinten. Sajnos kertünk nincsen, de már megszoktuk és az is segít helyzetünkön, hogy nem messze a háztól található a Flower Park.
Mikor beléptem a szobámba először felmértem a rendetlenséget. Az igazat megvallva elég kupis vagyok. Most azonban viszonylag rend volt a szobámban. A szobám se nem nagy, se nem kicsi. Van egy franciaágyam, egy íróasztalom és egy fotelem, amiben olvasni szoktam. Az ablakkal szemközti fal végig-végig könyvespolcokból áll. Van rajta egyetlen szabad rész, ahol egy ajtó található, ami a gardróbomba vezet. A falaim fehérek és nagyjából minden centijét poszterek borítják. Ezek a korral való változásaimat fejezik ki, ugyanis Hannah Montanatól kezdve Harry Pottereken keresztül egészen a Coldplay poszterekig minden megtalálható itt. Nem is lenne szívem leszedni őket. Van még egy TVm is ami mellett egy állvnyon sorakoznak a különböző DVDim. Ebben is mindenevő vagyok. Akció filmek, romantikusak és kosztümös drámák. Minden. Talán egy 16 éves lányhoz képest nem a legszokványosabb, de én imádom.
   Belépve a szobámba gyorsan megágyaztam és az íróasztalomról elpakoltam a tankönyveimet, amikre most két teljes hétig nem lesz szükségem, lévén ősziszünet. Mivel még mindig pizsi volt rajtam, a gardróbomba robogtam, ahol előszedtem egy farmert és egy fehér ujjatlant, amire egy zöld inget vettem. Elindultam a fürdőbe, hogy megcsinálja a hajamat. Az egyszerű lófarok mellett döntöttem, majd feltettem egy leheletnyi smiket.
- Jellemző. - motyogtam magamban, amikor megláttam Doug pulcsiját a pulton. Felkaptam és lefelé menet behajítottam a szobájába. Lent gyorsan vetettem egy pillantást a muffinokra. Még öt perc és készen is vannak. Addig gyorsan elmostam az edényeket, majd már ki is vehettem a sütiket. Hagytam egy kicsit hülni őket, amíg fellapoztam egy tinimagazint, amit El felejtett nálam. A címlapon nem meglepő módon Anglia üdvöskéi, a One Direction volt. El odáig van ezekért a srácokért, ki tudja miért. Én nem nagyon hallgatom őket, csak amit El kötelezően meg nem hallgattat velem. Annyira nem rosszak. Tovább lapozva találok egy cikket Johnny Deppről. Ő a kedvencem. Éppen azt ecsetelték ebben a cikkben, hogy elmaszkírozva sikeresebb. Furcsa egy észrevétel. Éppen belemerültem az említett cikkbe, amikor megcsörrent a telefonom. Természetesen El volt az, hogy hol vagyok már.
- Mi, én azt hittem, hogy egykor találkozunk. - néztem az órámra, hátha elnéztem az időt, de nem, még csak fél egy volt. Ahhoz, hogy elérjek a kávézóba, ahol találkozunk, mindössze 8 perc szükséges.
- Fél egyet beszéltünk meg.
- Óóó . . . Bocsi nagyon sajnálom. Tíz perc és ott vagyok. - hadartam és letettem a mobilt. Kivettem hat darab sütit és egy zacskóba tettem, majd a telefonommal a pénztárcámmal és az esernyőmmel együtt belehajítottam a táskámba. Felhúztam a csizmám, felvettem a kabátomat és már kint is voltam a kicsit csípős, de egyáltalán nem vészesen hideg londoni levegőn.
Mikor kiértem az utcánkból, balra fordultam. Majd jobbra és végül megint balra. El is értem a Cristal Café-t, El-lel közös törzshelyünket. Azért szerettünk ide járni, mivel nem volt olyan zsúfolt, viszont nagyon hangulatos volt. Kis fotelekkel volt körberakva minden asztal és gyertyák illatoztak. Volt egy hatalmas kandalló a bejárattal szemben, ami mellett télen szoktunk melegedni. Az az úgymond legenda, hogy több sikeres mű is itt született, többek közt a Harry Potter. Bár ez lehet, hogy csak mese, mégis varázslatos lesz tőle ez a kis hely. Mikor beléptem, megszólalt az ismerős csengettyű a fejem fölött. Eleanor és a barátja már ott ültek a kedvenc asztalunknál. A fiút nem láttam, ugyanis háttal ült nekem, de amint El észrevett és felpattant, hogy üdvözöljön, ő is megfordult.
Azt hittem káprázik a szemem. Ez HI-HE-TET-LEN. Ilyen nincs. Akkor ezért nem mesélt róla el mindent.
- Szia Em! - borult a nyakamba barátnőm. - Csakhogy itt vagy. - az asztal felé tolt, mivel még ott álltam a bejárati ajtóban teljesen sokkos állapotban. - Ő a barátom. - mutatott büszkén a fiúra.
- Szia! - nyújtott kezet. - Louis vagyok. Louis Tomlinson.
El oldalbabökött, mire rájöttem, hogy nekem is mondanom kéne valamit. Kezet fogtam hát vele.
- Szia. Emma Rosewood. - mutatkoztam be.
- Örülök, hogy megismerhetlek Emma. - mosolyodott el Louis.
- Szintúgy. - nyögtem miközben El lenyomott a harmadik fotelbe.
- Már kikértem a szokásosat neked. - fecsegte, mintha mindennapi eset lenne egy szupersztárral üldögélni.
- Szóval . . . - kezdtem - hogyan ismerkedtetek meg? - kérdeztem feszengve.
- Nyugi Em. Loui nagyon kedves. Ő a legviccesebb ember akivel valaha találkoztam.
- Oké. Én nyugodt vagyok csak még fel kell dolgoznom, hogy egy világsztár ül a jobboldalamon a kedvenc kávézómban. - mondtam, miközben barátnőm arcát fixíroztam, majd pedig az említett személyét.