1. fejezet - A legjobb barátnőm barátja

Sziasztok, ez az új blogom. Ez most egy egészen más történet. Remélem szeretni fogjátok és sok kommenttel leptek majd meg.

 



- Em! - hallottam bátyám kiabálását az emeletről. - Em! Gyere fel. - hangján lehetett hallani, hogy nem örül valaminek.

- Nem érek rá Doug! - kiáltottam vissza. - Egy egész vaníliarúd . . . - dünnyögtem magamban.

- Em! Hol van a világoskék ingem? - most közvetlenül mögülem hallottam a kissé fáradt, morcos hangot. - El fogok késni a fotózásról.

- A szekrényedbe raktam. - világosítottam fel miközben kimértem a cukrot.

- De ott nem találom.

- Jajj már Doug. - vetettem felé egy dühös pillantást. Egy szál gatyában, kócos hajjal és nyakkendővel a kezében állt előttem. Leraktam a kezemben lévő mérőtálat a cukorral a pultra és miután kezet mostam elindultam megkeresni azt a világoskék inget.

- Jé! - szedtem elő az inget a szekrényből. - Mondtam, hogy itt van. - dobtam oda neki és a válfát visszaakasztottam.

- Amikor én kerestem, nem volt ott.

- Minek idegeskedsz ennyit? Úgyis jó leszel. - nyugtattam, mert tudtam a fotózás miatt viselkedik így. Egyébként egy teljesen normális ember. Persze ha normálisnak lehet nevezni egy ultradögös, modell srácot. Igen a bátyám modell volt. Ezután a fotózás után derül ki, hogy szerepelhet-e Anglia legnevesebb divatmagazinjában. A téli kollekció bemutatásában. Doug egyébként egyáltalán nem olyan volt mint a legtöbb modell srác. Őt teljesen hidegen hagyta a divat. Persze követte a divatot, de leginkább a kényelmes dolgokat szerette. És büszkén állíthatom, hogy a legfontosabb ember az életében én voltam. A szüleink már rég meghaltak. Én 5 éves voltam akkor. Ez már tizenegy éve. Egy ideig a nagyink nevelt minket, de ő sosem volt odáig értünk és amint Doug munkába állt és lett pénze kitette a szűrünket. Csak mi voltunk egymásnak.
Visszamentem a konyhába, hogy folytathassam Doug kedvenc sütijének, az áfonyás muffinnak az elkészítését. Összekevertem a hozzávalókat, majd a kis papírkosarakat beletettem a formába és végül megtöltöttem őket a tésztával. Ebben a pillanatban lépett be Doug. Nyakkendőjét lazán kötötte meg, ingét még nem tűrte be. Gondolom ha nem lenne a bátyám most bizseregnék, de mivel a bátyám . . .
- Neked mi a mai programod? - kérdezte, miközben kivette a kezemből a habverőt és elkezdte lenyalni róla a tészta maradékát. Hiába 20 éves, örökké gyerek marad.
- Találkozom Eleanorral és a barátjával. Még sosem láttam. Kíváncsi vagyok rá. Egyszer sem hallottam még így beszélni El-t fiúról.
- Fúúú . . .
- Oké. Neked nem kell itt fúúú-zni, miközben koncentrálhatnál a te magánéletedre. - vágtam hozzá durcásan.
- Ez most övön aluli volt. - húzta össze a szemét. Doug ugyanis nem az a csajozós típus. Eddig csak három barátnője volt és mind komoly. Az utolsó barátnőjét nagyon szerette, de ő megcsalta egy hírességgel. Ha jól emlékszem akkor Chris Evanssel.
- Hallod már fél tizenkettő. Indulnod kéne. - toltam kifelé a konyhából. - Ha hazaérsz, lesz az asztalon a muffinból, de viszek belőle El-nek is.
- Oké. Ha ennyire meg akarsz tőlem szabadulni. - vette a kabátját, majd a cuccait beledobta a táskájába és miután nyomott egy puszit a fejemre, elindult.
  Visszasiettem a konyhába és beraktam a sütőbe a két adagnyi, azaz 24 darab muffint. Mivel kell neki egy 20 perc, hogy elkészüljön, felmentem, hogy beágyazzak a szobámba. Nos, hogy el tudjátok képzelni, hogy hol élek, leírom nektek úgy sacc per kábé. Szóval, képzeljetek el egy jellegzetes londoni téglás házat, ami két szintes. Van benne 3 hálószoba, két fürdő, konyha, nappali, étkező és még egy szoba, ahol mindenféle háztartási cuccokat tartunk. A hálók és egy fürdő az emeleten van, a többi a földszinten. Sajnos kertünk nincsen, de már megszoktuk és az is segít helyzetünkön, hogy nem messze a háztól található a Flower Park.
Mikor beléptem a szobámba először felmértem a rendetlenséget. Az igazat megvallva elég kupis vagyok. Most azonban viszonylag rend volt a szobámban. A szobám se nem nagy, se nem kicsi. Van egy franciaágyam, egy íróasztalom és egy fotelem, amiben olvasni szoktam. Az ablakkal szemközti fal végig-végig könyvespolcokból áll. Van rajta egyetlen szabad rész, ahol egy ajtó található, ami a gardróbomba vezet. A falaim fehérek és nagyjából minden centijét poszterek borítják. Ezek a korral való változásaimat fejezik ki, ugyanis Hannah Montanatól kezdve Harry Pottereken keresztül egészen a Coldplay poszterekig minden megtalálható itt. Nem is lenne szívem leszedni őket. Van még egy TVm is ami mellett egy állvnyon sorakoznak a különböző DVDim. Ebben is mindenevő vagyok. Akció filmek, romantikusak és kosztümös drámák. Minden. Talán egy 16 éves lányhoz képest nem a legszokványosabb, de én imádom.
   Belépve a szobámba gyorsan megágyaztam és az íróasztalomról elpakoltam a tankönyveimet, amikre most két teljes hétig nem lesz szükségem, lévén ősziszünet. Mivel még mindig pizsi volt rajtam, a gardróbomba robogtam, ahol előszedtem egy farmert és egy fehér ujjatlant, amire egy zöld inget vettem. Elindultam a fürdőbe, hogy megcsinálja a hajamat. Az egyszerű lófarok mellett döntöttem, majd feltettem egy leheletnyi smiket.
- Jellemző. - motyogtam magamban, amikor megláttam Doug pulcsiját a pulton. Felkaptam és lefelé menet behajítottam a szobájába. Lent gyorsan vetettem egy pillantást a muffinokra. Még öt perc és készen is vannak. Addig gyorsan elmostam az edényeket, majd már ki is vehettem a sütiket. Hagytam egy kicsit hülni őket, amíg fellapoztam egy tinimagazint, amit El felejtett nálam. A címlapon nem meglepő módon Anglia üdvöskéi, a One Direction volt. El odáig van ezekért a srácokért, ki tudja miért. Én nem nagyon hallgatom őket, csak amit El kötelezően meg nem hallgattat velem. Annyira nem rosszak. Tovább lapozva találok egy cikket Johnny Deppről. Ő a kedvencem. Éppen azt ecsetelték ebben a cikkben, hogy elmaszkírozva sikeresebb. Furcsa egy észrevétel. Éppen belemerültem az említett cikkbe, amikor megcsörrent a telefonom. Természetesen El volt az, hogy hol vagyok már.
- Mi, én azt hittem, hogy egykor találkozunk. - néztem az órámra, hátha elnéztem az időt, de nem, még csak fél egy volt. Ahhoz, hogy elérjek a kávézóba, ahol találkozunk, mindössze 8 perc szükséges.
- Fél egyet beszéltünk meg.
- Óóó . . . Bocsi nagyon sajnálom. Tíz perc és ott vagyok. - hadartam és letettem a mobilt. Kivettem hat darab sütit és egy zacskóba tettem, majd a telefonommal a pénztárcámmal és az esernyőmmel együtt belehajítottam a táskámba. Felhúztam a csizmám, felvettem a kabátomat és már kint is voltam a kicsit csípős, de egyáltalán nem vészesen hideg londoni levegőn.
Mikor kiértem az utcánkból, balra fordultam. Majd jobbra és végül megint balra. El is értem a Cristal Café-t, El-lel közös törzshelyünket. Azért szerettünk ide járni, mivel nem volt olyan zsúfolt, viszont nagyon hangulatos volt. Kis fotelekkel volt körberakva minden asztal és gyertyák illatoztak. Volt egy hatalmas kandalló a bejárattal szemben, ami mellett télen szoktunk melegedni. Az az úgymond legenda, hogy több sikeres mű is itt született, többek közt a Harry Potter. Bár ez lehet, hogy csak mese, mégis varázslatos lesz tőle ez a kis hely. Mikor beléptem, megszólalt az ismerős csengettyű a fejem fölött. Eleanor és a barátja már ott ültek a kedvenc asztalunknál. A fiút nem láttam, ugyanis háttal ült nekem, de amint El észrevett és felpattant, hogy üdvözöljön, ő is megfordult.
Azt hittem káprázik a szemem. Ez HI-HE-TET-LEN. Ilyen nincs. Akkor ezért nem mesélt róla el mindent.
- Szia Em! - borult a nyakamba barátnőm. - Csakhogy itt vagy. - az asztal felé tolt, mivel még ott álltam a bejárati ajtóban teljesen sokkos állapotban. - Ő a barátom. - mutatott büszkén a fiúra.
- Szia! - nyújtott kezet. - Louis vagyok. Louis Tomlinson.
El oldalbabökött, mire rájöttem, hogy nekem is mondanom kéne valamit. Kezet fogtam hát vele.
- Szia. Emma Rosewood. - mutatkoztam be.
- Örülök, hogy megismerhetlek Emma. - mosolyodott el Louis.
- Szintúgy. - nyögtem miközben El lenyomott a harmadik fotelbe.
- Már kikértem a szokásosat neked. - fecsegte, mintha mindennapi eset lenne egy szupersztárral üldögélni.
- Szóval . . . - kezdtem - hogyan ismerkedtetek meg? - kérdeztem feszengve.
- Nyugi Em. Loui nagyon kedves. Ő a legviccesebb ember akivel valaha találkoztam.
- Oké. Én nyugodt vagyok csak még fel kell dolgoznom, hogy egy világsztár ül a jobboldalamon a kedvenc kávézómban. - mondtam, miközben barátnőm arcát fixíroztam, majd pedig az említett személyét.